2009. február 27., péntek

Aprosagok

Hat, reg irtam utoljara. De az ugy volt, hogy eloszor nem volt mondanivalom, aztan idom, aztan kedvem. Most idom es kedvem van, de igazabol sztoriszamba meno esemenyek nem tortentek, tehat ismet a mondanivalo hianyzik. Legszivesebben kepeket raknek fel, de ezen a gepen nincs kepszerkeszto.

Csak aprosagok:

Balazzsal elmentunk Chennai kornyeken egy vidamparkba (persze hogy az en otletem volt, ki mase?). Felultunk egy olyan kerek szerkentyure, ami nagy sebesseggel forog, es a centrifugalis ero belepresel a szekbe. Talan otthon is van ilyen. Rajtunk kivul legalabb otvenen ultek meg korbe. Leereszkedtek a szekbe rogzito muanyag biztonsagi izek, izgatottan vartuk, hogy elinduljon a menet, amikor egy holgy jelent meg a platformon, kezeben talca, azon ket egydecis muanyag poharban langyos kola. Kimert leptekkel hozzank setalt, es felenk nyujtotta a talcat. Zavartan elvettunk egy-egy poharat, felhajtottuk, visszatettuk. A holgy kisetalt, es elindult a menet. Megkerdeztem a mellettem ulo kissracot: o nem kapott kolat. Ja, termeszetesen rajtunk kivul nem volt feherember az egesz parkban.

Delhibe utaztam egy napra, hogy talalkozzam Petivel (lasd kesobb). A vonaton egy nagyon kedves szikh csalad megengedte, hogy kozejuk uljek. (Itt fontos megjegyeznem, hogy India nagy olvasztotegelyeben a szikhek a kedvenceim. Szepek, szakallasok, szexi turbanjuk van - marmint a ferfiaknak, de miert is beszelnek nokrol? - es fokent embermeretuek. Nem alacsonyabbak nalam, nem torekenyebbek, nem erzem ugy magam mellettuk, mint Nagy Madar a Szezam utcaban. Balazs azzal ugrat, hogy Amritsarbol, ami a szikhek vallasi kozpontja, valoszinuleg nem tud mar hazarangatni.) Szoval a folyton mosolygo, beszelgeto, nagyokat neveto csalad koreben olvasgattam bekesen. Picit beszelgettem a nagypapaval, de eleg sajatos volt a kiejtese, igy fokent mosolyogtunk. Jott a kalauz, es nem tetszett neki a jegyem. A nagypapaval pergo hindi szovaltasba bonyolodtak, majd a kalauz tavozott. A nagypapa elmondta, hogy a jegyem eggyel alacsonyabb osztalyra szol, mint ahol eppen ulok, de o meggyozte a kalauzt, hogy en a csalad vendege vagyok, es ragaszkodott hozza, hogy maradjak.

Delhiben talalkoztam Petivel, aki a nagynenem ferje, tablan jatszik, es ebben a minosegeben gyakran felbukkan Indiaban. Ket kellemes napot toltottunk egyutt, nagyokat ettunk, kibeszeltunk mindenkit. A vegen mondtam neki, milyen erdekes, hogy ahhoz kepest, hogy kb 27 eve ismerjuk egymast, meg soha nem beszelgettunk ilyen sokat. Valoszinuleg a vilag masik vegere kell utazni ahhoz, hogy vegre egy jot dumalj azzal, aki a szomszed keruletben lakik. Tiltakozott. Azt mondta, hogy mi igenis hatalmasakat beszelgettunk egymassal annak idejen. Amikor rendszeresen o vitt haza az ovodabol. Remelem, ugyanabba a szocotthonba kerulunk majd, mert maradt meg mondanivalom.

1 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Szia Zsuzsi!

Nacsakhogyméltóztattál. Már aggódtunk. Bár Petitől azért szereztem egy kis információmorzsát. Amit a szikh pasikról írsz, kiegészíteném azzal, hogy van nekik hajuk. (Csak nem látszik a turbán miatt.) Ugyanis sosem vágják le, s ez, a hazai felhozatalon szocializálódott nőtársaim számára nem elhanyagolható szempont.
Egyébként talán el kéne ugranom Újzélandra. Esetleg ott kidumcsizhatnánk magunkat, ha velem (utánam) tartasz. Egyébként hol vagytok? Azt elfelejtetted írni. És járj nyitott szemmel, keress egy képszerkesztős számítógépet, és elő azokkal a képekkel! Meg útvonalrajzot is régen kaptunk. Szóval: Hajrá, Kovács néni!
Millió puszi, mami